Nosferatu: nem egy Max Schreck, de azért megfagyasztja benned a vért
F. W. Murnau 1922-es klasszikusa a második remake-jét kapta meg, de míg a horror nem, addig az eredetijét naggyá tevő expresszionizmus kimondottan hiányzik belőle.
F. W. Murnau 1922-es klasszikusa a második remake-jét kapta meg, de míg a horror nem, addig az eredetijét naggyá tevő expresszionizmus kimondottan hiányzik belőle.
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Már az első trailer óta sejthető, hogy mire játszik és mivel lehet sikeres az Oz-mellékszál, de a mélyben ennél is nagyobb problémák vannak vele.
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Szörnyű tragédia történt, mikor a doktor által szabadon engedett beteg végzett az orvos feleségével – de az elmegyógyintézet ennél is sötétebb titkokat rejt.
Gladiátor II filmkritika.
A pápaválasztás misztikuma eddig viszonylag rejtve volt az átlag halandó előtt, de az utóbbi időben kapunk némi betekintést. A Konklávé is ezt biztosítja, de nem biztos, hogy örülünk neki.
Moziban a felkapott, kifejezetten gyerekeknek szánt ifjúsági regény animációs filmes adaptációja, melyre talán az egész családnak érdemes lehet beülni.
Lassan itt a nyakunkon az amerikai elnökválasztás, így egyre izgatottabb mindenki, miközben a kampány is egyre erőteljesebbé válik. Annyira, hogy a harcba még egy iráni rendező is beszállt.
Egykoron sztár volt, akiért rajongtak, de ahogy megöregedett, már a kutya sem foglalkozik vele. A szépségért és az emberek szeretetéért pedig bármire képes.
40 éve élnek köztünk, járgányoknak, valamint képregényben, rajzfilmben és filmekben szereplő karaktereknek álcázva magukat – de már jól ismerjük őket. Legalábbis eddig azt hittük.
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Lehet még újat mutatni a képregényfilmekben? Todd Phillips 2019-ben megmutatta, hogy a realizmussal igen, idén pedig némi musical-hatás mellett vetíti két főre a már ismert őrületet.
A BLM beleépült a francia kultúrába, az egykor hangosan ünnepelt filmrendező pedig inkább ennek tesz eleget, mikor a sokadik apokalipszissel rémiszti meg a filmnézőket.
Adam Drivernek Caesarként két opciója van: bánatában Új Róma bukásába és a létezés feledésébe vezeti a népet; vagy az új Kánaánba, ami a Megalopolisz.
A miskolci CineFesten sok jó és rosszabb film is megfordult már, az idei kínálat pedig különösen színes, így a kelet-európai szekció sem semmi.
Egyébként meg Yorgos Lanthimos láthatóan úgy véli, hogy Emma Stone-ból soha nem elég, amivel azért viszonylag könnyű vitába szállni.
Tim Burton Michael Keatonnel tért vissza, de hogy ki mondta ki harmadszor is az emberűző nevét, az jó kérdés. De legalább nem Kampókezet idézte meg.
Egy sorozatgyilkos, aki a legbrutálisabb módszerekkel végez fiatal áldozataival. Egy tárgyalás, amire sokan kíváncsiak. De nem mindenki ítéli el az elkövető tetteit.